Prológus



Fagyos hangulat egy forró nyári délutánon. Amerre a szem ellátott csak fekete ruhás alakokba ütközött. Egyesek arcán szomorúság volt felfedezhető. Szemeikből könnyek hullottak, és sűrűn nyúltak zsebkendőik után. Mások sötét napszemüveggel próbálták leplezni érdektelenségüket. Merev testtartással figyelték a fából faragott aranyozott koporsót, melyet a hatalmasra duzzadt tömeg gondosan körbeállt.
Mindenki tiszteletét tette az elhunyt utolsó útján. Az egész várost mélyen érintette a kormányzó hirtelen halála. Nem volt még idős, pár hónapja múlt 50. Az emberek szerették őt. Nem csak azért, mert békét tartott a város ellentétes pólusai között, hanem mert mindenkivel nyitott volt. Jól ismerte a lakosokat, és minden alkalommal kedvesen érdeklődött hogy létük felől.  Senki sem számított erre, habár nehéz heteket tudhattak maguk mögött. Éppen csak véget értek a választások, amit immáron negyedszerre zárt Mr. Cambell sikerrel. Az e körüli szokásos felfordulás mindig megviselte a férfit, de odáig soha sem fajult még, hogy a szervezete szívrohammal jelezzen túlterheltségéről.
Mrs. Cambell egyik kezét a koporsóra támasztva zokogott. Hangja betöltötte az egész teret. Képtelen  volt felfogni, hogy elveszítette férjét. Egyik pillanatban még boldogan mosolyogtak egymásra, a következő percben pedig már remegő kézzel hívta a mentőket. Eszébe se jutott, hogy ilyen fiatalon megözvegyül majd. Csodálatos életük volt együtt, amelynek a gyümölcse egyetlen szem lányuk. Leanorának még csak lehetősége sem volt elbúcsúzni édesapjától. A diplomáját ünnepelte éppen a szaktársaival, amikor érkezett a szörnyű telefonhívás. Nem akarta elhinni, amit hall. Már csak három nap választotta volna el őket, hogy újra találkozhassanak. Féléve látták utoljára egymást. Mióta a főiskola miatt New Yorkba költözött nem sűrűn járt haza. Pedig szerette Holkbrookot, mindig is a szíve csücske volt.
Soha sem panaszkodhatott az életéről. Egy olyan szerető család tagja lehetett, amilyet csak igazán ritkán látni. Fantasztikus barátai voltak, akikre bármikor támaszkodhatott. Ballagás után ugyan megbeszélték, hogy tartani fogják a kapcsolatot, ám azonban ahogy ez lenni szokott más utakra sodorta őket a sors. A gimnáziumi évek alatt összetartó társaság most külön-külön, szétszóródva állt a temető zöld gyepének messze eső pontjain. Leanora rég nem hallott felőlük, sőt az is csoda, hogy egyáltalán megismerte őket. Egykori legjobb barátnőjét viszont azonnal kiszúrta. Óráját percenként bámulva várta, hogy véget érjen a szertartás. A lány bátyja öltönyének nadrágzsebébe csúsztatta kezét, és csendben szemlélte az eseményeket. Belé talán egy cseppnyivel több együttérzés szorult, mint gőgös húgába. A szüleik közvetlenül mögöttük álltak. Mrs. Lewington férjébe karolva billegett alig észrevehetően egyik lábáról a másikra. Talán már zsibbadt a talpa a hosszan tartó ácsorgástól. Mindketten fontos emberek. Nem pazarolhatják a drága idejüket. Most sem véletlenül voltak itt. Ez a temetés olyan nekik, mint egy üzleti megbeszélés. Jól tudták, hogy tiszteletüket kell tenniük, különben a kormányzót gyászoló nép érzéketlennek tartaná őket. Ez pedig nem lenne túl jó ómen a hamarosan kezdődő újraválasztás előtt.
A Bowman család természetesen, ahogy az minden nyilvános megjelenésen lenni szokott, a helyszín másik oldalán helyezkedett el. Ezen már senki sem lepődik meg. Amióta világ a világ a két család mindent megtesz annak érdekében, hogy a másik fölé emelkedhessen. Ez már jóval a dédszülők előtti időkre vezethető vissza. Noha senki sem tudja, mi a hatalmas viszály pontos oka, utódaikba születésük napjától sulykolják, hogy óvakodni kell azoktól az emberektől. Sokszor olvasni a helyi napilap címlapján a folyamatos vitákról, és összeszólalkozásokról, melyek nagyban befolyásolják a közösség mindennapjait.
Talán ezért szerették ennyire Cambell kormányzót a város lakói. Ő volt az egyensúly a két hadakozó fél között. Soha sem tűrte meg a szócsatákat. Az egyetlen olyan személy, aki képes volt rendet teremteni közöttük. Az emberek féltek attól, hogyha valamelyik család kezébe kerülne a hatalom, akkor tényleges forradalom törne ki a két részre szakadó Holkbrook között. A temetés körüli felhajtásban azonban, a két egymással szemben álló felet leszámítva, még senkinek sem jutott eszébe, hogy legrosszabb rémálmuk most akár valósággá is válhat…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése